Hamarosan érkezik az Ubuntu következő kiadása

Mi ez Te?!

Leírom gondolataimat az informatikáról, számítástechnikáról, tudományokról, marketingről, reklámokról és úgy magáról az életről. Ha úgy tartja kedvem egy nap többször, aztán eltűnthetek hónapokra is. Nincs kötöttség, nincs felelősség, csupán szabad véleménynyílvánítás. Azért megosztom veletek "profi" számítógépes programjaimat is, ekkor azért előfordulnak tények is. :-) Olvass, ítélkezz, írj! Emberek vagyunk.

 Anno, amikor ismerkedtem a programozás alapjaival, Pascal nyelven írtam egy kis programot gyakorlásként, aminek célja a másodfokú egyenletek megoldása volt. Olyan egyszerű indokból tettem ezt, hogy éppenséggel matekból ott jártunk, és a házifeladatok megoldására ellenőrzésére használtam. 

Másfél évvel később, az elvetemült fejemmel kitaláltam, hogy előre hozott EMELT INFORMATIKA érettségit fogok letenni. Szóval most gyúrok az infóra, ami által elkezdtem delphiben is programozni. Egyelőre magamtól, egyetemi jegyzetek segítségével (na meg némi gondolkodásnak tűnő cselekedettel) programozgatok. A jegyzet harmadik fejezeténél arra a következtetésre jutottam, hogy eleget tanultam már ezt (3 napig), megírom a másodfokú egyenlet megoldó programomnak a delphi változatát. Örömmel jelentem be, hogy ez bizony sikerült. (Lehet tapsolni... mondom taps!)

Meg is osztom veletek. Bármikor jól jöhet, ha épp meg kell oldani pár, az elsőfokúnál egy fokkal nagyobb egyenletet. 

Letölthetitek IDE kattintva, vagy jobb oldalon az oldalsávban megtalálható, a Steve's programs... részlegnél. Ott megtalálható a régi, pascalban írt változata is. 

 

 

 

Szólj hozzá!

 Nem sokkal az első bejegyzésem után eladtam a pc-met. A terv egy notebook vásárlása volt, de így egy időre gép nélkül maradtam. Az mellékes, hogy a magánéletemben is vannak zűrök, ezért időm és kedvem sem volt blogolni. Elkezdtem írni az ubunturól egy összefoglaló cikket, csak ez így félbemaradt, de hamarosan olvashatjátok. 

 Sikerrel megvásároltam a laptopomat, amely Toshiba C650-107 névre hallgat. Miért volt szükségem laptopra? 

  • Sokat utazgatok 
  • Keveset vagyok itthon
  • Hasznát veszem emelt informatikán
  • Ha netán egyetemre kerülnék, ott kötelező darab
  • Ha fősulira visz az élet útja, akkor ott is jól jön
  • Akármi is történjék, én Pestre fogok költözni, így szükségem lesz rá
  • Nálam a játék fogalma kimerül a pókerben és sakkban, az internet pedig ne legyen asztalhoz kötve

A tovább mögött egy kisebb fajta tesztet olvashattok a notebook-ról.

TOSHIBA SATELLITE C650-107

 

Címkék: teszt vásárlás notebook laptop toshiba leírás satellite 650 107

Szólj hozzá!

Üdvözlök mindenkit az újdonsült blogomon!  

Egyelőre ismerkedem a blog.hu adta lehetőségekkel, mivel ezelőtt csak wordpresst használtam. Nem fogok sokat tétovázni, gyakran fogok újabb és újabb bejegyzésekkel zargatni titeket. Miről is lesz szó? Az informatika mindennapi használatától kezdve a soha nem látott abszurd dolgokig mindenről. :) Több bejegyzés fog szólni a Linuxról (főként az Ubunturól), de a programozás sem maradhat el. Nem vagyok nagy poszt író, de ha érdekel a téma, akkor mindenképp olvasgass bele az írásaimba. Szóval jó olvasgatást kívánok minden leendő olvasómnak! ;)

Üdv: István

Címkék: információ steve

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása